Múzeum

Cégünk 130 éves fennállásának évfordulóján nyitotta meg kapuit Szegeden a Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum. A múzeum a két szegedi hungarikumot gyártó cég történetét – múltját és jelenét – valamint relikviáit mutatja be a látogatóknak.

A kiállítás alsó szintjén  mintegy kettőszáz négyzetméteren a  több, mint 140 éves Pick Szeged Zrt. tablói és kiállítási tárgyai találhatóak. A tablók megemlékeznek a  Pick család neves gyáralapító, gyárépítő tagjairól, bemutatva a már múlt században elnyert magas rangú kitüntetéseket is.

A tárlat tablói az egyre jobban működő vállalkozás nemzetközi viszonyok között is figyelemre méltó eredményeit mutatja be. Hiteles levéltári dokumentumok montázsából rajzolódik ki az érdeklődő látogató előtt a Pick térhódítása. A Téliszalámi készítésének alapjában véve máig megmaradt technológiai folyamata enteriőrök sorával válik életszerűvé.Munkafolyamatok rekonstruált bemutatása teszi képszerűvé a legszigorúbb minőségi követelményeknek is megfelelő Téliszalámi gyártási folyamatát. Így alkothat képet a látogató a szalámigyártás egyes fázisairól az 1920-as évektől az 1960-as évek elejéig: a csontozásról, a pasztakészítésről, a töltésről és a kötözésről, valamint a füstölésen át az érlelés és csomagolás fázisáig. Mindeközben az egyes fázisokhoz kötődő fríz képek igyekeznek élményszerű ismeretet nyújtani.

A kiállításon szép számmal látható grafikonok, diagramok a Téliszalámi termelésének mennyiségi növekedését és különböző világrészeken való térhódítását szemléltetik.
Látogasson el a Pick Múzeumba, hogy még többet megtudjon!

Amennyiben szeretne több információt a Pick Múzeumról, kattintson a ide!

Hírek

2011.10.28.

Pick a Békéscsabai Kolbászfesztiválon

Ebben az évben 15. alkalommal kerül megrendezésre Békéscsabán a régió legnagyobb [...] Tovább

2011.10.04.

Október 1-től Nagy Endre a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója

A Pick Szeged Zrt. Igazgatósága úgy döntött, hogy annak érdekében, hogy [...] Tovább

2011.09.03.

“Gazdaságért Nívódíjat” kapott a Pick Sz

A piacvezető húsipari vállalat tíz “Magyar Termék Nagydíj” kitüntető cím után [...] Tovább

2011.08.15.

Támogattuk az atlétika OB-t

A Bonafarm Csoport a Szekszárdon megrendezett 116. Atlétikai bajnokság támogatója volt [...] Tovább

2011.08.11.

Pickes dolgozó szerzett aranyérmet

Kubatov Géza a fekvenyomó Európa-bajnokságon állhatott a dobogó legfelső fokára. A [...] Tovább

2011.08.01.

Újabb két Pick Szeged termék kapott Kiváló Magyar É

A Herz csemege szalámi és a Délhús Gála sült sonka is [...] Tovább