FőoldalHírek Sokasodó Mizo foltok
rotator_01 rotator_02

Hírek

2011.08.11.

Sokasodó Mizo foltok

Az elkövetkező hónapokban közel 30 Sole termék kerül át Mizo márkanév alá – ezzel a Mizo lesz a legszélesebb választékkal rendelkező tejtermék-márka az országban.

shadow_8

A Bonafarm Csoporthoz tartozó Sole-Mizo Zrt. termékskálája nagy változáson megy keresztül: 28 termék, mely eddig  a Sole márkanév alatt került a boltokba, az ősz folyamán a cég húzó márkája, a Mizo alá kerül át. Ezzel a jellegzetes foltjairól ismert márka kínálatába új termékkategóriák is bekerülnek, mint például a gyümölcsjoghurtok, a krémfehér sajt vagy a kávétejszín.
A Sole márka ugyanakkor nem szűnik meg: a cég forgalmának mintegy 15%-át kitevő export jelentős mértékben támaszkodik a Sole logóval forgalmazott sajtokra, kávétejszínre és reggeli italokra, melyek elsősorban a román, az arab és a balkán országok piacain  népszerűek – ezeket a termékeket nem érinti a változás.
Bízunk benne, hogy az egységes arculat, és a Mizo kedveltsége sikeresen erősíti majd az újonnan a márkához csatlakozó termékeket is, így egy igazán széles termékskálát kínálhatunk fogyasztóinknak.” – indokolta a változást  Szilágyi László, a Sole-Mizo Zrt. kereskedelmi és marketing igazgatója. “ A termékeink minőségét  nagyrészt a Bonafarm Csoporton belülről származó, kiváló hazai alapanyagok és a több évtizedes szakmai tapasztalatunk, szakértelmünk garantálja. A változással pedig mindezt egy már népszerű márka nevével kapcsoljuk össze.
A tervek szerint szeptemberre már a szortiment összes tagja a jellegzetes, foltos csomagolásban lesz megtalálható a boltok polcain.

További hírek

2012.05.15.

Megnyílt a Csányi Pincészet Borboltja Villányban

2012. május 10–én nyílt meg a Csányi Pincészet villányi Borboltja. Az [...] Tovább

2012.05.03.

A Bóly Zrt. szarvasmarha ágazata újabb díjakkal gazdagodott

A Bóly Zrt. csípőtelki és sátorhelyi tehenészetei kimagasló eredményekkel végeztek a [...] Tovább

2012.04.20.

Boglár – az új bólyi szójafajta

Államilag elismert új szójafajtát nemesítettek a Bóly Zrt. szakemberei. A kiváló [...] Tovább

2012.04.19.

A PICK a húsipari tanulókat támogatta Baján

Április 10-13. között került megrendezésre az 58. Húsipari termékgyártó szakma kiváló [...] Tovább

2012.04.16.

A Bonafarm Csoport mezőgazdasági cégei Hódmezővásár

A Bonafarm–Bábolna Takarmány Kft., a Bóly Zrt. és a Dalmand Zrt. [...] Tovább

2012.03.28.

Használt gépek árverése

A Dalmand Zrt. árverésen értékesíti használt, üzemképes és üzemképtelen eszközeit. Az [...] Tovább