Az Agromonitor cikksorozata a tejpiaci szabályozás alakulását ismerteti. Az első részben az EU-csatlakozás előtti időszakot vizsgáljuk.
Az uniós csatlakozás előtti időszakban a sertéspiaci szabályozáshoz hasonlóan a tejpiac állami eszközökkel történt vezérlésére is a piaci folyamatoktól való eltérítés volt a jellemző, ami alapvetően hátráltatta az ágazat uniós felkészülését. A politikai szándék a tényleges termelésnél és fogyasztásnál lényegesen magasabb uniós kvóta kiharcolása volt. A termelés növelését magas, a környező országokéra jellemző szint fölötti, a piaci helyzetre nem reagáló árakkal ösztönözte a kormány, a támogatások pedig nem fejlesztésekre, hanem a feleslegek értékesítésének veszteségtérítésére mentek el. Jól jelzi a koncepció átgondolatlanságát és sikertelenségét, hogy amikor eldőlt a kvótakérdés – úgy, hogy az igényelt 2,8 milliárd liter helyett 1,93 milliárd liter lett a magyar tejkvóta -, az állam átváltott a termelés csökkentésének támogatására.
Az Agrárgazdasági Kutató- és Informatikai Intézet adatai szerint 1998-ban a tejiparban 62-64, a sertésfeldolgozásban 50, a konzervgyártásban pedig 67 százalékos volt a kapacitáskihasználtság. Ezzel együtt a tejiparnak 1998-ban 210 millió literes tejtöbbletet kellett levezetni a piacról, amit az akkori – Torgyán József vezette – agrártárca végül hamvába holt szociális tejprogrammal, azaz a rászorultak, az iskolások, a rendőrök és az akkor még létező sorkatonákat kívánta ingyen, vagy kedvezményes árú tejjel ellátni. A program kidolgozatlanságát jellemezte, hogy annak forrásigényét is meglehetősen tág határok között húzták meg: 2-7 milliárd forint közé. Hasonló – elsősorban az iskolákra építő – program egyébként már az előző kormányzat idején is felmerült, és megbukott: akkor az agrártárca 300 millió forinttal szállt volna be az országis tejprogramba. De csak azzal a feltételekkel, hogy ha mások is támogatják az akkori agrárkormányzat szerint nem elsősorban mezőgazdasági, hanem szociális és népegészségügyi kérdésnek számító programot, de erre nem került sor. A többlet külpiaci elhelyezésére az agrárkormányzat az eredetileg erre szánt 300 millió forintot megduplázva 600 millió forint támogatást adott, amit a Tej Terméktanács megtoldott.
Sokmilliárdos küzdelem a kvótáért
A következő évben már a belpiacon értékesíthető mennyiségnél 300 millió literrel adtak több tejet a tehenek, méghozzá úgy, hogy az előző év júniusától 1-2 százalékkal, 1999 első hónapjaiban pedig 3-4 százalékkal nőtt a fogyasztás. A jelentős termelésnövekedés hátterében az állt, hogy az extra minőségű tej irányárát 1998-ban több mint 27 százalékkal, 43-ról 55 forintra emelték, ez pedig már jövedelmet is tartalmazott, megérte tehát a teheneket jobb takarmánnyal ösztökélni a nagyobb hozamra. Erre sarkallta a termelőket az is, hogy az egyéb állattenyésztési ágak nem hoztak jól, és a takarmány ára is a mélyben volt. Az extra tejre a Tej Terméktanács javaslata alapján államilag meghatározott irányár emeléséhez – amelynek megfizetése esetén egyébként 1998 szeptemberéig literenként 3, azután 6,50, 1999-ben pedig 4 forint támogatást adtak a felvásárlónak az agrárbüdzséből – a legfőbb motiváció nyilvánvalóan az volt, hogy Magyarország majdani európai uniós tagként megfelelő nagyságú kvótával rendelkezzen. Az agrárpolitikusok akkor úgy kalkuláltak, hogy a fogyasztás tovább nő majd Magyarországon, illetve az uniós támogatásokból is több jut a nagyobb kvótára.
1999-ben a magyar tejágazat számára kifejezetten rosszul alakult a világpiaci helyzet. A tejpor tonnánkénti ára 1500 dollárról 1100-ra esett, az exportpiacok pedig – például a jugoszláviai NATO-akciók hatásaként – szűkültek. Tovább gyengítette a magyarországi feldolgozók pozícióit, hogy a WTO-megállapodásnak megfelelően akkor már 166 millió liter tejnek megfelelő tejtermék jöhetett be kedvezményesen az országba, közte a belföldi tejporszükséglet 2,5-3-szorosa. Ez az előző évben még nem okozott gondot, mert az 1500 dolláros világpiaci ár, plusz a behozatal járulékos költségei csak 20-30 forinttal tették olcsóbbá az importtejport, aminek hatására az édesipari cégek még nem váltottak, egy évvel később viszont már inkább import tejporral dolgoztak.
Mivel a Tej Terméktanács termelői és feldolgozói oldala az év elején 210 millió liter tejfelesleg levezetésére vállalt garanciát – erre volt elég termelők és a feldolgozók literenkénti 1,25-1,25 forintos befizetéseiből képzett közel 4,5 milliárd forintos intervenciós alap -, az ezen felüli tejtermékexport pedig egy liter tejre vetítve 32-33 forintos támogatást igényelt volna, a terméktanács április végén termelés 5 százalékos visszafogásáról határozott.
Jól jellemzi az akkori – egyébként a legszervezettebbnek tartott – tejpiacot, hogy az önkorlátozás hírére összesen 27 millió liter tejről szóló olyan szerződések is előkerültek, amelyek nem szerepeltek a terméktanács nyilvántartásában. Az agrártárca számára a már említett uniós kvótacél miatt nem jött jól az önkorlátozás, ezért nagy nyomást gyakorolt annak feloldására, amivel sikerrel is járt. Ehhez a korábban bizonytalanná vált 650 millió forintos támogatást oda kellett ítélnie az ágazatnak, a termelőknek és a feldolgozóknak pedig az addigi literenkénti 1,25-1,25 forint befizetést 70-70 fillérrel kellett megnövelniük. A szakértők akkori értékelése szerint a sikeresnek mondható válságkezelés kellemetlen mellékhatása a korábban 150 millió literre becsült, háztól értékesített tejmennyiség jelentős, legalább 250 millió literre történő növekedése volt. Az országosnak beharangozott iskolatej-akció csak öt megyére terjedt ki, és az agrártárcának 1,162 milliárd, a terméktanácsnak pedig 200 millió forintjába került. Ezzel mindössze 17 millió liter tejet sikerült 453 ezer gyermekhez eljuttatni.
2000-ben az előző szeptemberben kötött egyezséghez képest – amelyben literenként 7,50 forint szerepelt – 3 forinttal kevesebb támogatást adott az extra minőségű tejre, így az irányár is ugyanennyivel csökkent, 65 forintra. Még ez az ár is jelentős jövedelmet tartalmazott, ezért a tejtermelés növekedése is logikus volt. Ugyan egy év alatt 2 százalékkal, 399 ezerre csökkent a tehénállomány, viszont – két év alatt – az egy tehénre jutó fajlagos tejhozam több mint 10 százalékkal nőtt. A terméktanács 1,7 milliárd liter felvásárolt tejjel és 210 millió liternyi felesleggel számolt, amit az intervenciós kassza termelők illetve feldolgozók általi, literenként 2-2 forintos feltöltésével juttatták piacra.
Szürkülő tej
A sikeresnek mondható válságkezelés kellemetlen mellékhatása volt, hogy a korábban 150 millió literre becsült, háztól értékesített tejmennyiség jelentős, az akkori becslések szerint legalább 250 millió literre. A mérhető belföldi fogyasztás addigi 3-4 százalékos növekedése megtorpant, és a terméktanács becslése szerint 2000-ben nem haladta meg a fél százalékot. A statisztikusok mindenesetre az akkor még csak nem hivatalosan ismertté váló 2,8 milliárd literes magyar tejkvóta-igényt támogatták azzal, hogy a KSH az 1997-es fogyasztási adatot egy főre vetítve 20 literrel srófolták feljebb. A KSH szerint egyébként 1995 és 1999 között 1,918 és 2,045 milliárd liter közötti volt a tejtermelés, a 2,8 milliárd litert legjobban 1988-ban közelítette meg a magyar tejtermelés, a KSH akkor 2,787 milliárd litert mért. A politikusok akkor úgy számoltak, hogy a túlméretezett magyar kvótaigényeknek megfelelő termelésnövekedést teljes egészében kiváltja a magyarországi fogyasztásnövekedés. A tejfogyasztás akkor egy főre vetítve 147,5 liter volt, és arra számítottak, hogy 2004-re 175 liter körülire nő.
Az agrártárca egyébként a húshasznútehén-kvótánál még inkább elrugaszkodott az akkori helyzettől, és a 22 ezres létszám közel tizenötszörösére, 300 ezerre jelentett be kvótaigényt. A terv az volt, hogy a kistermelők átállnak a húsmarhatartásra, de végül ez a program is hamvába holt.
2001-ben megfordult az 10997 óta tartó tejfogyasztás-növekedési trend, legalábbis a hivatalos statisztikák szerint, és összességében 5-6 százalékkal, ezen belül a folyadéktejnél 10 százalékkal csökkent a regisztrált fogyasztás. Eközben a terméktanácsnak adatokat szolgáltató termelői körben 1,5-2 százalékkal nőtt a tejtermelés, még a tehénállomány egy év alatti több mint 3 százalékos, 13 ezer darabos fogyatkozása mellett is. Ez azzal volt magyarázható, hogy nagy mennyiségű tejet értékesítettek a fekete- illetve a szürkegazdaságban. A tejfelesleg így is 100 millió literrel több volt, mint a tervezett 300 millió liter. Ennek piacra juttatásához az agrártárca 1 milliárd forintot adott, a termelők és a feldolgozók literenkénti 2,50-2,50 forintos befizetését pedig október 1-jétól a termelők literenkénti további 1,30 forintot fizettek be a közös kasszába, míg a feldolgozók a 2,50-et 90 fillérrel fejelték meg. Az extra minőségű tej áfa nélküli irányára 67,20 forint volt, amihez az agrárbüdzséből minőségi támogatás címén 6,30 forintot adott az állam.
2002-ben már vita alakult ki a finanszírozási rendszerről a feldolgozók és a termelők között, illetve a feldolgozói körön belül is. A rendszer fenntartásában ugyanis nem azonos módon voltak érdekeltek a cégek, hiszen amelyik közülük nem exportált, az csak befizetett a kasszába, s csupán közvetve részesedett annak előnyeiből, a belpiac nyugalma révén. A felvásárlási ár 72 forintra emelkedett, amivel – és az államtól kapott támogatással – az akkori nyilatkozatok szerint a termelők a holland árat érték el, miközben például Szlovákiában 51,50 forint volt a felvásárlási ár, ami magyarázat arra, miért nem volt versenyképes a magyar tejtermékexport. A feldolgozók befizetési hajlandóságát nyilván csökkentette, hogy nem tűnt logikusnak az irányár emelése egy feleslegekkel terhelt piacon, ahol a többlet növekedése a növekvő áraknak köszönhető. A tej fogyasztói ára ugyanis az előző évben 17 százalékkal emelkedett. Az is a felesleget növelte, hogy különféle, melléktermékekből, például permeátumból és tejsavóból készült tejimitátumok hódítottak a piacon, és növekedett az import is.
Nyárra ismét kiderült, hogy az év elején a tejfölösleg eltüntetésére lefektetett szabályozással nem tartható fenn a piaci egyensúly. Az eredeti alku szerint a feldolgozók és a termelők literenként 3,60-3,60 forintra növelték befizetéseiket a terméktanácsi közös kasszába. Így a 2002-re tervezett 1,75 milliárd liter felvásárolandó mennyiséggel számolva és egyéb forrásokkal együtt 14,5 milliárd forinttal finanszírozták volna a körülbelül 400 millió literesre tervezett idei tejfelesleg kivitelén elszenvedett veszteségeket. A megegyezésbe beszállt az agrártárca is, és a körülbelül 1,5 milliárd liter extra minőségű tejre jutó literenkénti 5,20 forintos támogatását 80 fillérrel emelte. Csakhogy míg 1999-ben a 262 millió liter felesleg exportálásához elég volt 6,75 milliárd, az előző évi 400 millió liter kiviteléhez pedig 10 milliárd forint, a 2002-ben 397,6 millió literre tervezett export veszteségeinek megtérítéséhez már 19 milliárd forintra lett volna szükség, amit nem fedezett a terméktanácsi alap. Egyetlen literre vetítve tehát a korábbi 23-25 forint helyett 2002-ben átlagosan 47-48 forint veszteségtérítéssel működhetett az export, ami júniustól 56 forintra emelkedett.
A piaci béke felborulása
Egyes feldolgozók ebben a helyzetben úgy reagáltak, hogy a masszívan veszteséges export helyett inkább a belpiacra zúdították az áruikat, ahol ennek következtében szintén lementek az árak. A trappista sajt bolti átlagára például még február elején is meghaladta a kilónkénti 1100 forintot, nyárra pedig 900 forintra süllyedt. Ez 720 forintos termelői árat feltételezett, noha csak a trappistába kerülő tejért közel 800 forintot fizettek a hazai feldolgozók.
2003-ban kvótafelvásárlással, és az önkéntes termeléscsökkentés támogatásával próbálkozott az állam, azt remélve, hogy ezzel 200 millió literrel sikerül leapasztania tejfelesleget, de csak 30 millió litert sikerült így kivonnia a piacról Az irányár ebben az évben is 72 forint volt, illetve az extra minőségre adott támogatás 5,20 forint maradt, újdonságként pedig bevezette a tárca a literenként 1,32 forintos kvótatámogatást. Összesen 11 milliárd forintot tervezett be az agrártárca a tejágazat támogatására, ez viszont csak arra volt elegendő, hogy a termelők ebből fedezzék terméktanácsi befizetéseik zömét, azaz a költségvetési pénz ismét csak a felesleg eltüntetésére ment el. A termelők piaci alkalmazkodásának hiányát jelezte, hogy a külpiacra vitt felesleg eladásakor az önköltség fele sem térült meg, az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet számításai szerint ugyanis a megelőző három évben 53-ról 71 forintra emelkedett 1 liter tej önköltsége. Júniusban további 2 milliárd forintos állami injekciót kapott a tejágazat, amit a termelők és a feldolgozók további 3,2 milliárd forinttal egészítettek ki, de ez sem tartott ki az év végéig.
A piaci béke ismét felborult: több tejfeldolgozó literenként 14 forinttal csökkentette a korábbi 72 forintos felvásárlási árat. Az agrártárca azt állította, kivonta a piacról a vállalt 200 millió liter tejet, a terméktanács szerint viszont a felvásárlási adatokból az látszott, hogy ez valójában nem több 130-135 millió liternél. Az agrártárca által kikényszerített termeléscsökkentés eredményeképp, míg 2002-ben 1,725 milliárd, 2003-ban már csak 1,63-1,64 milliárd liter tejet vásároltak fel a feldolgozók.
Az uniós csatlakozás előtti hónapokban általánossá vált a 60-65 forintos felvásárlási ár, a termelők pedig már 82 forintos literenkénti önköltséggel számoltak, a különböző forrásokból összejövő támogatások együtt pedig legfeljebb 10 forintot tehettek ki, így veszteséges lett a termelés. Megszűnt a terméktanácsi közös kassza, ezzel a megszűnt a többlettej piaca is. Az agrártárca a 2003-as 13 milliárd forint után 2004-ben az uniós csatlakozás előtti négy hónapra időarányosan ennek kevesebb mint felét, kétmilliárdot tervezett be tejágazati támogatásra. 68 forintos literenkénti irányárat hirdetett, ami mellé – ha megadja a felvásárló – 4 forintos támogatást adott volna. Csakhogy mivel a veszteségtérítési rendszer megszűnt, ez senkit sem kötelezett semmire.
A termelők tüntettek, majd megállapodtak a nem is olyan régen még a termelést ösztönző agrártárcával, hogy 60 millió liter erejéig literenként 40 forint exportveszteség-térítést és ugyanilyen mértékű kvótafelvásárlási árat fizet.
Következő cikkünkben az uniós csatlakozás óta eltelt időszak tejpiaci történéseit tekintjük át.
